Életút
"Ahol megvan a szándék a büntetésre, ott bizonyíték is akad" tartja a kínai közmondás, ami Jung Chang Vadhattyúk című könyvének egyik fejezetcíme. A bizonyíték persze idézőjelben értendő. A Vadhattyúk 1994-ben jelent meg magyarul, amikor már négy éve elkezdődött Magyarországon az ún. rendszerváltás. Nem is álmodhattam, hogy még újabb hét év és ez a könyv is több lesz számomra történelmi emléknél: hasonló lesz a sorsom. És nemcsak a közmondás bölcs igazságát tapasztalhattam meg a XXI. század Magyarországán, hanem a kínai kulturális forradalom számos módszerét is. A lejáratásra, a lealacsonyításra és a megalázásra. A nép ellensége, a minden tekintetben visszataszítóvá "festett" démon szerepének kényszerű eljátszására. A leütött ellenfél (valójában ellenség) szerencsétlen sorsa fölötti triumfálásra, diadaltáncra. Személyiségi jogaim folyamatos és durva megsértésére. Ami velem történt 2001-ben, az utoljára a kínai kulturális forradalomban fordult elő: a néhány napja még beosztottaim számoltattak el (vallattak) a munkámról és közben ordítoztak velem, a még mindig hivatalban levő országgyűlési képviselővel. (Lásd Boros-féle vizsgálóbizottság, amiről 2006-ban megjelent könyvemben, A HÁLÓ - Két leszámolásban olvashatnak.) De a nyilvánosság előtti bilincses-pórázos vezetgetésre (még házi őrizetből is így vezettek a képviselőházba), a ki nem takart arccal való bilincses-pórázos médiaszereplésre talán ott sem került sor. Kínzásra igen, de ebben sajnos nekem is volt részem.
Érdekes és nehéz, kihívásokban gazdag életem volt addig is, de erre én sem számíthattam. Ahogy mondani szokták: életembe beleszólt a politika. Valójában tönkretették az életemet, megfosztottak a számomra addig legfontosabbtól: a munkától. Évtizedekig voltam gazdaságkutató, gazdasági elemző, makroközgazdász, de a vállalati szférában is dolgoztam, mindig a gyakorlati problémák megoldásával foglalkoztam. A politikában is, ahova szakértőként, programalkotóként érkeztem és szakpolitikusként működtem. A tudás, a tapasztalat, a szervezési készség stb. mind úgy tűnt, hogy elveszett: szemétdombra került. Presztízsemet igyekeztek elvenni, eredményeimet eltagadni, elhazudni és/vagy eltulajdonítani.
1948-ban, Budapesten jöttem a világra. Értelmiségi családba születtem, hárman vagyunk testvérek, mindannyian egyetemet végeztünk. Különböző tudományokban; hosszú idő után én lettem az első gazdasági szakember a családban. Utoljára nagyszüleim dolgoztak gazdasági területen: apai nagyapám a Providencia egyik vezetője volt (miközben angolból fordított könyvet, A zarándok útját nemrég adták ki sokadszor), a másik pedig kiváló mezőgazdász. Édesapám magyar-latin-görög szakos tanár volt Pápán, majd Pesten a Lónyay utcai református gimnáziumban. Segítette a szegény gyerekek tanulását, sok százan neki köszönhetően válhattak értelmiségivé, bátran fellépett a '40-es évek faji diszkriminációja ellen. A sors fintora, hogy fia érdekében, mellettem senki nem emelte fel a szavát, az embertelen fellépést sem kifogásolták. Nem követeltek tisztességes eljárást. Még lehangolóbb, hogy azok, akik apám szerepét nem ismerték, vagy nem törődtek vele, ellenem - minden alap nélkül - még az antiszemitizmus kártyáját is megpróbálták kijátszani. Gondolván: tőlem nyilván még ez is kitelik
Sok diák köszönheti édesapámnak angol tudását is és ezzel külföldi karrierjét, apám ugyanis hét nyelven, köztük angolul tudott kiválóan. A pápai református gimnázium falán a legjelesebb oktatók egyikeként szerepel a neve. Az egyházi iskolák államosítása után édesapám az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozott, a magyar értelmező szótár szerkesztésében éppúgy részt vett, mint az angol szótár szerkesztésében. (Az óangolnak is szakértője volt.) Édesanyám a családot látta el, tavaly töltötte be 100. életévét. Nős vagyok, fiam egyetemi hallgató.
Érettségi képem
A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Ezután egy éves katonai szolgálat következett, az akkori évek egyik legszörnyűbb helyőrségében, Hódmezővásárhelyen. 1971-ben végeztem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem közlekedés szakán, ami a nemzetközi és a külkereskedelmi mellett a harmadik nyelvigényes szak volt. Orosz és francia nyelvből tettem felsőfokú nyelvvizsgát. (Angol ismereteimről a '90-es években Angliában készült igazolás.)
A munkát egy külkereskedelmi cégnél kezdtem vámpolitikai előadóként; ide kényszerűségből kerültem (bátyám disszidált és emiatt érdeklődésemnek megfelelő területen nem tudtam elhelyezkedni). Néhány hét után beajánlottak a Gazdaságkutató Intézet igazgatójának, akit nem érdekeltek az aggályok, posztján erős volt és felvett. 1972-től 20 éven át dolgoztam a kormány tanácsadó testületeként működött intézetben (utóbb főosztályvezetőként), ahol a gazdaság szinte minden ágazatát és funkcionális területét megismerhettem. Makrogazdasági elemzéssel, előjelzéssel, vállalati véleménykutatással foglalkoztam, és mindig olyan kérdések megoldásával, amelyek aktuálisak, egyben gyakorlati jellegűek voltak. Az intézet a KSH elnökének felügyelete alatt működött, a KSH teljes adatbázisához hozzájutottunk, de megkaptuk a Magyar Nemzeti Bank szigorúan titkos adatait is. Hogy ez mit jelentett a gazdaság megismerésében, nem kell indokolnom. A munka annyira érdekelt, a szenvedélyemmé vált, hogy sokszor éjszakákon át töprengtem bonyolult összefüggések megfejtésén.
Sokat publikáltam, igen fiatalon tudományos fokozatot szereztem. 1975-ben egyetemi doktori címet, és 1979-ben, még nem egészen 31 évesen védtem meg kandidátusi disszertációmat. Nemzetközi tapasztalatra is szert tettem; az intézet ugyanis a KSH külföldi kiküldetési helyeiből egyet Nyugaton és egyet Keleten is igénybe vehetett. Nekem bátyám miatt csak a keleti juthatott, amit más jelentkező hiányában nekem kínáltak fel. Így töltöttem el 1980-tól öt évet Moszkvában, a KGST Titkárság statisztikai osztályán. Rengeteget tanultam és nem csak az évkönyvek szerkesztéséről, a statisztikai adatok módszertanáról és összehasonlíthatóságáról. A zord körülmények és a kemény viszonyok miatt ez a túlélés iskolája is volt, amit ha nem végzek el, 2001-től talán nem tudtam volna talpon maradni.
A moszkvai külszolgálat további következménye: én lettem a moszkovita ellenfeleim (irigyeim) hangszerelésében. A KGST-t, amiben mellesleg a magyar munkatársak sokkal inkább védték a magyar érdekeket, mint általában a mai diplomaták, az ott dolgozott kiküldöttek személyének gyalázására használták fel. Mintha a kiküldöttek a fogadó országot, annak nagyhatalmi politikáját jelenítették volna meg, érdekeit képviselték volna. Soha nem titkoltam, hogy Moszkvában dolgoztam, annál is kevésbé, mert tudtam, hogy ezekkel a tapasztalatokkal és ismeretekkel több lettem.
