Életút
Az Antall-kormány nem tűrte a kritikát, ezért kormányzati intézményként megszüntette a Gazdaságkutató Intézetet. Lemondott arról az értékről, amit az intézet, a felhalmozott szellemi potenciál, a múltja és a neve jelentett. Dilettantizmusuk miatt a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték: nem a számukra akadályt jelentő igazgatót váltották le, hanem megajándékozták az intézménnyel és a márkanévvel. Nem hittem el, hogy a kormány ilyen ostoba lehet. Igyekeztem megértetni ennek képtelenségét: nem sikerült. Nagy nehezen elértem, hogy fogadjon a MEH államtitkára, majd kormányfőtanácsosa, majd helyettes államtitkára, de a válasz az volt, hogy mivel az egyik miniszter felesége találta ki, ezt kell tenni, nincs apelláta. Még Csurkával is beszéltem, de ő segítség helyett lapjában akarta feljegyzésemet közölni.
Intézeti ünnepségen
1992-1993-ben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (IKM) makrogazdasági részlegét vezettem. Addig azt hittem, hogy a KSH-nál nincs rosszabbul szervezett és működő intézmény. Kiderült: van. (Az agrártárcánál aztán ismét meglepődhettem.) Az emberek nagy része semmit sem csinált, mivel nem volt munkája. Akik viszont a felső vezetés eszébe jutottak, azoknak volt mit tenniük, rendkívül meg voltak terhelve. Az más kérdés, hogy mivel. Nekem például Szabó Iván "közérdekű levelezésének", tömegnyi önjelölt "megváltó" leveleinek kötelező megválaszolása volt az egyik feladatom. Persze úgy, hogy a miniszter elégedett legyen. Egy másik: a kormányülés felkészítőinek összefogása, ami közelebb állt az érdemi munkához. Az irányítás szükségleteit felismerni vélve, hiányoltam, hogy az IKM-ben nem készülnek érdemi közgazdasági elemzések és előrejelzések. Előterjesztést kellett készítenem a szervezeti változásra. Előbb támogattak, majd főnököm tekintélyféltése miatt visszakoztak. Főnököm kétszer vonta vissza vezetői megbízatásomat: első alkalommal hatálytalanították, másodszor meghátráltak. Munkát attól kezdve egyáltalán nem kaptam, ezzel is távozásra akartak nógatni. Az akkori miniszterhez, Latorcai Jánoshoz fordultam. Az új idők jeleként nem válaszolt, de a személyzetin felajánlották az egyik IKM-cég főosztályvezetői posztját. Búcsúzóul megemlítették "moszkvai múltamat".
1993-1994-ben a tartalékgazdálkodási igazgatóság közgazdasági területét irányítottam, fokozatosan az igazgató bizalmi munkatársává váltam. Fontos munkákat bízott rám, pl. az igazgatóság társasággá szervezését. De kellett a hely az IKM személyzeti vezetője számára, akinek egy "családi ügylete" miatt mennie kellett. Főnökömet a miniszter behívatta és felajánlotta, hogy válasszon két levél között. Az egyiken az volt, hogy lemond, a másikon, hogy felmondanak neki. Az igazgató lemondott, megjelent a cégről és általában a gazdaságról tájékozatlan személyzetis, aki egyet tudott: nagyon utálta Moszkvát. Közös megegyezéssel váltunk el. Ekkor kezdődött egyéni vállalkozói szakasza életemnek, ami 1998-ig, politikai államtitkári kinevezésemig tartott.
Közben, 1995 tavaszától a Kisgazdapárt országos elnökének szakértője, augusztusától a gazdaságpolitikai kabinet elnöke lettem. Nem volt más lehetőségem, hogy úgy foglalkozzam gazdasági kérdésekkel, hogy ez a gyakorlatra hatással legyen. Annyi év kutatása, elemzései, előrejelzései, programjai és stratégiái után szerettem volna elképzeléseimet - amiben hittem - megvalósítani. Éppen a Bokros-csomag megrázkódtatásait élte át az ország és hallgatta Horn nyilatkozatait: ennek nincs alternatívája. Természetesen volt: kidolgoztam a párt alternatív gazdasági programját, amit Torgyán a Budapesti Sportcsarnokban tízezres nagygyűlésen hirdetett meg. A gazdasági kérdések az elnök parlamenti felszólalásaiban meghatározóak lettek, ezekre többnyire én készítettem fel. Sajtótájékoztatóin is előtérbe kerültek a gazdasági problémák és alternatív megoldási módjaik. Később külön gazdaságpolitikai sajtótájékoztatókra került sor, melyeket heti rendszerességgel én vezettem. A közvélemény elhitte, hogy valós alternatívánk van: látványosan emelkedett a Kisgazdapárt népszerűsége. 1996 tavaszára megközelítette a 30 százalékot a pártot választók körében, ami az akkor még sok parlamenti párt mellett a kisgazdák számára abszolút parlamenti többséget jelentett volna. (Ha akkor tartották volna a választásokat.)
Szakértőként a költségvetési bizottság tagjaival
Elégedett voltam a program sikerével. A helyzet olyan kedvező volt, hogy minden kockázatvállalást veszélyessé és értelmetlenné tett. A féltékenység is nagy szerepet játszhatott abban, hogy Torgyán 1996. március 14-ére kormánybúcsúztató gyűlést hirdetett és főleg az, amivel ott előállt. A gyűlés eleve kockázatos volt, már az 1995. novemberi programhirdetőn tapasztalni lehetett, hogy mindenki megmozdult Torgyán megállítására. Akkor egy pap félreérthető mondatait igyekeztek felhasználni a gyűlés és főleg a program diszkreditálására, mondanivalójának félrevitelére, a szándékok eltorzítására. Az ellenfelek és a riválisok nyilván most még inkább felkészültek, hogy mindenből tőkét kovácsoljanak. Torgyán pedig óvatlan volt. Mint a holló, akinek a róka kiénekli a szájából a sajtot. Az elnök a beszédét végig titokban tartotta, bár sokakkal konzultált, akik belevitték a "féregirtó beszédébe". A hatás olyan volt, mintha feladta volna programját. Újra elővette azokat a jelmondatokat - még rosszabb fogalmazásban -, amelyek valaha a programot helyettesítették.
A Kossuth-téren rengetegen gyűltek össze, komoly, tartalmas szónoklatra vártak. A sajtó szerint csak 30 ezer ember, de valós becslések alapján kb. 200 ezren. (Ugyanannyian voltak, mint 2002-ben a Fidesz gyűlésén, amikor a rendezők 1,5 millió megjelentről beszéltek.) A gyűlés egyetlen pozitívuma, hogy a tömegben nem történt atrocitás. A furcsa jelzők persze inkább show-műsorként hatottak a megjelentekre. Az ellenfelek és a riválisok azonban nagyon is komolyra vették a beszédet és - ha kellett - e célból utólag kicsit "át is alakították". A beszéd lett az ürügy arra, hogy a Kisgazdapártot elszigeteljék, kiszorítsák, visszavessék. A Fidesz is igen harcos és elítélő volt, nem is csoda, hiszen addig a Kisgazdapárt megállíthatatlannak tűnt. (Ma nem ilyen kényesek...) A közvéleménykutatók még az este bejelentették, hogy radikálisan visszaesett a párt támogatottsága, ami aztán a folyamatos össztűz hatására be is következhetett. Annál is inkább, mert megváltozott a sajtóhelyzet: a megjelenési lehetőségek beszűkültek. És mindent igyekeztek beterelni a "féregirtó beszéd" világába: nem volt igazán esély a pozitív gondolatok, az alternatív megoldások megjelenítésére.
A '98-as választások éjszakáján
A munka nagy energiával folyt. Rengeteg vidéki fórumon voltam előadó, volt olyan nap, hogy két helyen is. Ilyenkor nem ritkán éjjel háromkor, négykor értem haza és reggel már bent kellett lennem. Parlamenti napokon Torgyán felszólalásain kellett dolgoznom: amikor már mindenki elment, mi nekiültünk. Este 10-kor, 11-kor indulhattam haza. Ünnepek kellettek, hogy egyéb teendőimet elvégezzem. 1997 karácsonyát azzal töltöttem, hogy aktualizáltam a gazdasági programot és rövid terjedelembe sűrítettem. Már másodszor adtam programot a pártnak, ahonnan viszont azt hallottam: programot senki nem olvas. Okultak viszont az alternatív gazdaságpolitika kiadásából, most már nem kerülhetett bele a nevem. A feltüntetett szerző a párt elnöksége lett. Számomra természetesen nem ez volt a legfontosabb, hanem, hogy a koncepció nem tört meg.
