,,Ahol megvan a szándék a büntetésre, ott bizonyíték is akad.'' /kínai közmondás/
Kísért a múlt
FTC: Díszközgyűlés: 100 éves a Fradi. Szabadi Béla nyilatkozata: a Ferencváros több évtizede feladat a minisztérium vezetése számára. Torgyán József: már minisztere is van a Fradinak! Az elnökség számára a legnagyobb megtiszteltetés.
FTC: Díszközgyűlés 1/2
A videón látható: Torgyán József, az FTC elnöke; Szabadi Béla, az FTC elnökhelyettese; Fenyvesi Máté, az FTC ügyvezető elnöke; Springer Ferenc és felesége; Kárpáti György, a Centenáriumi Bizottság elnöke; Kruj Iván, az FTC Birkózó Szakosztályának elnöke; Szepesi György, sportriporter; Aradszky László táncdalénekes, szurkoló; Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke; Debreczenyi István, az FTC egykori elnöke; Lányi Zsolt, az ÚTE tiszteletbeli elnöke; Rudas Ferenc alelnök; Takács Tibor, a Teke Szakosztály és a Fradit Féltők Társasága elnöke; Jakabházy László, a Fradit Féltők Társaságától; Dávid Imre, a Magyar Evezős Szövetség elnöke; Bodnár József gyúró; Gál László technikai vezető; Muha József edző; Bató Márta, az FTC Női Torna Szakosztályának elnöke, Novák Dezső olimpiai bajnok és sokan mások.
FTC: Díszközgyűlés 2/2
A videón látható: Torgyán József, az FTC elnöke; Szabadi Béla, az FTC elnökhelyettese; Fenyvesi Máté, az FTC ügyvezető elnöke; Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, a Centenáriumi Bizottság elnöke; Novák Dezső olimpiai bajnok; Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok; Simon V. László, az ATV elnöke; Páncsics Miklós olimpiai bajnok; Papp Albert, az FTC Vízilabda Szakosztályának társelnöke; Wiesner Tamás, a Vízilabda Szakosztály elnöke; Mihók Béla, az FTC Jégkorong Szakosztályának elnöke; Bató Márta, az FTC Női Torna Szakosztályának elnöke; Szűcs Lajos labdarúgó; Stanko Poklepoviç edző és felesége; Lányi Zsolt, az UTE tiszteletbeli elnöke; Kárpáti György, a Centenáriumi Bizottság elnöke; Szabó János honvédelmi miniszter, a Kispest-Honvéd elnöke; Török Lajos, az FVM KSI főigazgatója; Luterán Zoltán, a földművelésügyi miniszter személyi titkára, FTC-ügyekben a személyes megbízottja.
FTC: Bubik István szaval:
100 éves a Fradi. A díszközgyűlésen részt vett és két verset adott elő Bubik István Jászai Mari-díjas színművész, nagy Fradi drukker.
A videón látható:Bubik István Jászai Mari-díjas (2000-től érdemes) színművész; Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC elnöke; Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára, az FTC elnökhelyettese; Fenyvesi Máté volt válogatott labdarúgó, Európa-bajnoki bronzérmes, országgyűlési képviselő, az FTC ügyvezető elnöke; Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, a Centenáriumi Bizottság elnöke; Benedekfy Levente, a Centenáriumi Bizottság titkára; Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok; Bató Márta, az FTC Női Torna Szakosztályának elnöke; női kézilabdázók; férfi vízilabdázók; labdarúgók, köztük Szűcs Lajos legendás kapussal és Stanko Poklepoviç edzővel,; Gál László, a labdarúgók technikai vezetője; Wiesner Tamás, a Vízilabda Szakosztály elnöke; Takács Tibor, a Teke Szakosztály elnöke, a Fradit Féltők vezetője; Jakabházy László docens, a Fradit Féltőktől; Szabó János honvédelmi miniszter, a Kispest-Honvéd elnöke; Lányi Zsolt, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke, az ÚTE tiszteletbeli elnöke; Luterán Zoltán, a földművelésügyi miniszter személyi titkára, FTC-ügyekben a személyes megbízottja, kormányőrök és sokan mások.
Ötödik levél Orbán Viktornak (2008. augusztus 26.):
Mindezek az abszurditások nem foglalkoztatnának, ha gyakran nem engem sújtanának. Elegem van a nyolcadik éve folyó gyalázásomból, lejáratásomból, és ennek következményeként az elnyúló és önmagában is megalázó tárgyalásokból és főleg a munkából való tudatos kirekesztésemből. Annak a teljesítménynek a mai napig tartó ócsárlásából, ami komoly sikereket hozott és éppen a Te kormányodnak, Viktor. A mezőgazdaságban, a vidékfejlesztésben és a Ferencvárosnál is.
Orbán és csapata a Ferencvárosnál
Az ennek érdekében végzett rengeteg munka nemcsak törvényes volt, hanem a Te egyetértésedet is bírta. Kérlek tehát, hogy hass oda, hogy ezek a méltatlan megnyilvánulások megszűnjenek a Ti médiátokban. Ami - nem mellesleg - nem is lenne, ha nem lett volna közös kormányzás, ha nem segít Titeket hatalomra a lenézett és megalázott Kisgazdapárt. Lenne-e ma a Fidesznek Magyar Nemzete, Hír TV-je, Heti Válasza, Ufija (újabban Reakcója), Inforádiója? Nem gusztusos, hogy éppen innen érnek még mindig méltatlan támadások. És kizárólag lejáratási, gyűlöletkeltési célzattal. Odavetett és gyakran érthetetlen mondatok dolgoznak a médiát figyelőkben, csepegtetik beléjük a mérget. Ezt semmivel nem veszem jobb néven, mintha Te közvetlenül így nyilvánulnál meg. Különben is, jobban szeretem a szembenézést, mint ha támadóm esetleg más háta mögé bújik. Hogy miért merül fel a gyanú, hogy legalábbis megrendelésre köpködnek ezek a "fan"-ok, talán magyarázza, hogy nem érdemit mondanak, hanem gyaláznak és azokon a területeken (témákban), amire meghívják őket, meglehetősen tájékozatlanok.
-Amikor a hivatal átadására érkeztem önhöz, legelőször, praktikus megoldásként a hátsó kijáratot mutatta meg, amit többször sikerült igen alkalmasan használnia.
-Azt gondolom, hogy önnek könnyebb lett volna a válaszadás, ha ténylegesen van közöttünk munkakör átadás-átvételi eljárás, mert akkor tanulhatott volna tőlem, hogy kerülhesse el ezeket a helyzeteket
A videón látható: Kis Zoltán (SZDSZ) interpelláló képviselő; Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára, a válaszadó; Gyimóthy Géza, az országgyűlés alelnöke; Gál Zoltán (MSZP); Kósáné Kovács Magda (MSZP); Lampert Mónika (MSZP); Vastagh Pál (MSZP); Turi-Kovács Béla (FKGP); Bánk Attila (FKGP); Várhelyi András (FKGP); Keller László (MSZP); Veres János (MSZP); Soós Győző (MSZP); Vancsik Zoltán (MSZP); Fenyvesi Zoltán (MIÉP); Bogár László politikai államtitkár (MEH); Kuncze Gábor (SZDSZ); Világosi Gábor (SZDSZ); Bognár László (MIÉP); Gidai Erzsébet (MIÉP); Kapronczi Mihály (MIÉP) és mások.
Adóreform-ötletelés: csak a károk biztosak:
A gazdaságirányításnak a konkrét kihívásokra kell jó választ adnia. Kihívásokból nincs hiány: az egyik az infláció megugrása az élelmiszereknél és a háztartási energiánál. Szerencsétlen egybeesés, bár nagyrészt előre lehetett látni, elkerülhető lett volna, hogy egyszerre történt e két termékcsoportban a nettó árak növekedése és a forgalmi adó mértékének 12 százalékról 20 százalékra növelése. Ez ugyan az állam számára tovább növelte az inflációból származó többletbevételeket, de a gazdaságra és a fogyasztókra nehezen elviselhető terhet zúdított.
Az viszont ha nem is meglepő, egyenesen megdöbbentő, hogy ilyen infláció és ilyen problémák mellett és ellenére sokan az áfa-kulcs ismételt emelésében látnak forrást az állam számára. Ez ugyanis a gondokat tovább növelné.
Hét éve történt: Szabadi Béla őrizetbe vétele:
A belpolitika a kormányváltás latolgatásával van tele, a feladatokat és a súlyos problémákat, ezek megoldását a kormányváltás időpontjáról való csevely szorítja háttérbe.
Láthatólag megkoptak a múltra vonatkozó emlékek és szomorú tapasztalatok, a tekintélyuralom veszélyei most mintha nem látszanának. Érdemes tehát felidézni azokat az eseményeket, amelyek meghatározták nemcsak 2001 nyarát, hanem hosszú évekre azt is, ki alakíthat kormányt. Emlékezni kell: mitől rettent meg a magyar társadalom? Mi az, ami miatt az akkori kormánypárt (ma a legnagyobb ellenzéki párt) elbukta a 2002. évi országgyűlési képviselőválasztásokat? Sőt a 2006-osakat is. E párt lett-e mostanra ennyire jó és sikeres, vagy ellenfele hibái hozták helyzetbe? Logikus, megkerülhetetlen és változatlanul időszerű kérdések. Önvizsgálatot ugyanis nem tartottak, így készülnek a hatalom megszerzésére. Ez pedig minden lehet az ország szempontjából, csak nem megnyugtató.
Ezen aggodalmakhoz és dilemmákhoz képest értelmezhetetlen az az "újságírói" vélemény, miszerint a Szabadi-ügy ma már nem érdekes. Ha így is lenne, kötelességük lenne az érdeklődést felkelteni. De nem így van, a társadalmat nagyonis érdekli, mi történt, de ezt el akarják hallgatni. Eldöntötték, hogy e kérdésekről ne essék többet szó, az emlékekkel ugyanis a kételyek is eltemethetők. Persze csak időlegesen, annál döbbenetesebb lehet majd az ébredés.
Az őrizetbe vételre, amit másnap már követett a letartóztatás, másért is kell emlékeznünk. A segítség elmaradása okán is. Azok, akik tudták miről van szó és megvolt a lehetőségük arra, hogy fellépjenek, nem cselekedtek. Olyan ember sem tett, aki hasonlókat szenvedett el évtizedekkel korábban. Nemrég viszont kisgazdákat lelkesítő előadást tartott.
Következzék egy részlet a Bilincs és póráz című könyvemből, ami az őrizetbe vétel előtti órák eseményeit eleveníti fel. 2001. június 21-e délelőttjén. Akkor voltam utoljára a Belgrád rakparti kisgazda székházban.
Tíz éve történt: Interjú egy "él-szurkolóval" (Farkasházy Tivadarral), és egy "másik Fradistával" (Baló Györggyel):
Baló arcára kiült az elégedettség: mégis eljöttem. Farkasházy kézfogáskor nem nézett a szemembe, de indulatai így is látszottak tekintetén. - Én vagyok a beszélgetésben a szurkoló - mondta selypítve. Ahogy tehát mondta: ő a "szujkoló". Még mindig nem értettem, miért gondolja, hogy ő képviselheti a szurkolókat és azt sem, hogy miért kell a műsorba - különösen ilyen "önkéntes" - szurkoló, de nemsokára rádöbbentem. Ennek egy célja volt, hogy ketten próbáljanak mindenféle fondorlatos módon ellehetetleníteni. Vagy ahogy ők mondanák: "legyőzni".
Kaiser tényleges életfogytiglant kapott Összefoglaló (I.) a Fővárosi Ítélőtábla ítélethirdetéséről (ma.hu, 2005. 10. 25.):
Az ítélőtábla döntésének indoklásában Tóth Éva bíró kijelentette: a Fővárosi Bíróság "alapos, körültekintő és részletes" bizonyítási eljárást folytatott le. A móri vádponttal kapcsolatban ismertette a tényállást, miszerint Kaiser ismeretlenül maradt társával kifigyelte a bankot, és 2002. május 9-én dél körül bementek a pénzintézetbe, először Kaiser lelőtte a biztonsági őrt, majd társa a bankban tartózkodó további hét embert lőtte le. Eközben Kaiser a bank ajtajában őrködött és biztonsági őrnek kiadva magát, elküldte az érkező ügyfeleket.
Örökre börtönben marad Kaiser Ede. Összefoglaló (II.) a Fővárosi Ítélőtábla ítélethirdetéséről (origo, 2005. október 25.):
A tanács "kétséget kizáróan" megállapította Kaiser Ede bűnösségét. "Választ adott" arra is, miért nem találták az ujjlenyomatát. Azt is, hogy biztosan több telefonja volt, ha mobilja a gyilkosság időpontjában Csepelen csörgött. Tóth Éva a legsúlyosabb büntetés kiszabását tartotta indokoltnak.
Az origo figyelmeztetése az információk lehetséges "elavulásáról" ezúttal különösen találó. Elsősorban a tényállást tekintve: megkerültek az igazi tettesek.
Stumpf István elfeledett interjújából (Magyar Nemzet, 2001. július 7.):
- A Miniszterelnöki Hivatal fontos szerepet játszott abban, hogy az agrártárcánál a visszásságok kiderüljenek (?! Sz. B.), a vizsgálatok meginduljanak, és megtörténjen a felelősségre vonás (?! Sz. B.) is. (.) Amit tenni tudunk, az az, hogy a referatúrákon keresztül (!! Sz. B.) jelezzük a problémákat. Ha a dolog már komolyra fordul (?) - mint az agrártárca esetében -, akkor arról tájékoztatjuk a miniszterelnököt. (.) Ez történt az FVM esetében is, hiszen éppen a kancellária jelzése alapján indított a miniszterelnök felkérésére a Kehi vizsgálatot.
A MÚOSZ Etikai Bizottságához küldött levele, amelyben kifogásolja, hogy ügyfeléről dr. Szabadi Béláról méltatlan fotót közölt a Népszava 2008. február 18.-i száma, tájékoztató jellegűnek tekintettük. Mivel konkrét panaszt nem nyújtott be a Népszava ellen, ezért eljárást nem indítottunk, azonban a bizottság 6. számú eljáró tanács megbeszélte az esetet és megállapította, hogy a lap helytelenül járt el a fotó közlésével.
Ügyvédi közlemény a sajtó és a közvélemény számára (2008. február 28.):
Közel nyolcadik éve tart az úgynevezett Szabadi per és ezen időszak alatt a sajtó részéről több olyan közlés történt, ami alaptalanul befolyásolta a közvéleményt: Dr. Szabadi Béla rossz hírét keltette, személyét lejáratta.
A sajtó általi hangulatkeltés hatással volt az eljárásra is és nagymértékben megnehezítette Dr. Szabadi Béla életét.
Sajnálatos módon ezek a fellépések annak ellenére sem szűntek meg, hogy Dr. Szabadi Béla mindig készséggel állt a sajtó rendelkezésére.
Dr. Szabadi Béla a sajtóval együttműködésre törekedett és törekszik és abban az esetben, ha mégis személyiségi jogait sértő közlésre került sor, elsődlegesen békésen igyekezett megoldani a problémát.
A Népszabadság esetében is ez volt a szándéka, mégis rákényszerült arra, hogy személyiségi jogi pert indítson. A Népszabadság ugyanis az eljárás kezdete után négy évvel, 2005. júniusában cikkében megjelentette és egyben feltette az internetre Dr. Szabadi Béla fényképét, amely ki nem takart arccal bilincsben és pórázon ábrázolja. Ezen felvételt a Népszabadság azóta sem hajlandó levenni.
Egy megválaszolatlan levél Gerő András úrnak (2008. január 21.): Még évekkel ezelőtt az interneten felfedeztem egy olyan kiadványt, amelynek 2001-ben Ön egyik szerzője és szerkesztője volt: Anti-semitic discourse in Hungary in 2000. Ebben elrettentőnek szánt példák és személyek sorakoznak, köztük én is. Ebből a rosszhiszemű interpretációból, ami nemcsak e kiadványban jelent meg, hanem másokban is, de angolul és a nemzetközi közvéleménynek szánva tudtommal csak itt, rengeteg hátrány ért. Annál is inkább, mivel a megjelenéskor is, és azóta is, büntetőeljárás folyik ellenem, amit - bizonyítékok híján - lejáratásomra alapoztak és alapoznak.
FTC: Díszkútavatás:
100 éves a Fradi. Bevonulás és avatás. Elvonulás és szerződéskötés.
FTC: Díszkútavatás 1/4
A videón látható: Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC elnöke; Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára, az FTC elnökhelyettese; Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, a Centenáriumi Bizottság elnöke; Szabó János honvédelmi miniszter, a Kispest-Honvéd elnöke; Luterán Zoltán, a földművelésügyi miniszter személyi titkára, FTC-ügyekben a személyes megbízottja; Török Lajos, az FVM KSI főigazgatója; Novák Dezső olimpiai bajnok, sikeredző; Tóth Tibor, a TIG Kht. vezérigazgatója, a Fradi Befektető Rt. igazgatóságának elnöke (napszemüvegben); Nagy András, az FVM pénzügyi helyettes államtitkára, az FTC alelnöke; Furulyás János, a Zöld Mező Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, az FTC alelnöke, Rudas Ferenc volt válogatott labdarúgó, az FTC alelnöke; Jakabházy László docens, a Fradit Féltőktől; Bartus László újságíró, kormányőrök és sokan mások.
FTC: Díszkútavatás 2/4
A videón látható: Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC elnöke; Torgyán József miniszterelnök (a megszólítás szerint), Orbán Viktor (jelképesen, emlegetésében), Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára, az FTC elnökhelyettese; Szabó János honvédelmi miniszter, a Kispest-Honvéd elnöke; Luterán Zoltán, a földművelésügyi miniszter személyi titkára, FTC-ügyekben a személyes megbízottja, Török Lajos, az FVM KSI főigazgatója; Bartus László újságíró; Bató Márta, az FTC Női Tornaszakosztály elnöke, Tamás Lajos docens, a PMSC elnöke; Kecskés László, az FTC gazdasági igazgatója; kormányőrök és sokan mások.
FTC: FTC: Díszkútavatás 3/4
A videón látható: Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC elnöke; Torgyán József narrátor; Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára, az FTC elnökhelyettese; Szabó János honvédelmi miniszter, a Kispest-Honvéd elnöke; Luterán Zoltán, a földművelésügyi miniszter személyi titkára, FTC-ügyekben a személyes megbízottja; Török Lajos, az FVM KSI főigazgatója; Aradszky László táncdalénekes, az FTC szurkolója; Debreczeny István, a Dunapack vezetője; Ary Krisztina fényképész; Papp Albert, az APEH volt igazgatója, az FTC Vízilabda Szakosztályának társelnöke; Európa Bajnoki címet nyert vízilabdázók; Wiesner Tamás, a Vízilabda Szakosztály elnöke; Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, a Centenáriumi Bizottság elnöke; Páncsics Miklós olimpiai bajnok, az FTC Labdarúgó-kft. ügyvezető igazgatója; Stanko Poklepoviç edző és felesége; labdarúgók; Bodnár József gyúró; Nagy András, az FVM pénzügyi helyettes államtitkára, az FTC alelnöke; Riskó Géza újságíró; Lányi Zsolt, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke, az ÚTE tiszteletbeli elnöke; kormányőrök és sokan mások.
FTC: Díszkútavatás 4/4
A videón látható: Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC elnöke; Tamás Lajos docens, "professzor úr", a PMSC elnöke; Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára, az FTC elnökhelyettese; Fenyvesi Máté volt válogatott labdarúgó, Európa-bajnoki bronzérmes, országgyűlési képviselő, az FTC ügyvezető elnöke; Szabó János honvédelmi miniszter, a Kispest-Honvéd elnöke; Török Lajos, az FVM KSI főigazgatója; Luterán Zoltán, a földművelésügyi miniszter személyi titkára, FTC-ügyekben a személyes megbízottja; Páncsics Miklós olimpiai bajnok, az FTC Labdarúgó-kft. ügyvezető igazgatója; Krisztina fényképész; a pécsi küldöttség tagjai; kormányőrök és sokan mások.
Szabadi koncepciója (Sport Plusz, 2008. március 8.)
A lap internetes cikkajánlója:
Torgyán József egykori jobb és balkeze, Szabadi Béla úgy véli, koncepciós per áldozata. Ha a Fradi miatt neki felelnie kell, akkor a vádlottak padján ott lenne a helye Torgyán doktornak. Az egykori államtitkár mindent kitálalt lapunknak.
- A bíróság előtt miért nem derült ki az ön igazsága?
- Két dolgot nem értek, bár erre valamilyen választ ad Boros Imre névre szóló feljelentése. Ami megjelölte, hogy kit (engem) és miért kell elítélni. Ezzel egyszersmind mások mentességét is írásban rögzítette. Egy: Torgyán Józsefnek volt egyedül lehetősége arra, hogy helyettesét egy általa is alaptalannak tartott meghurcolástól megvédje. Nem tette meg. Kettő: ha tényleg bíróság elé kellett vinni a Ferencváros finanszírozását, miért nem Torgyán József ül a vádlottak padján? Hiszen folyamatosan állítja: egyedül neki köszönhető a Fradi megmenekülése az anyagi csődtől. Vagyis, ha van elkövető, az ő nyilatkozatai szerint ez csak ő lehet. Bár koncepciós a per, de még így sem értem, hogy Nagy András volt helyettes államtitkárt, aki tíz éven át volt az FTC alelnöke, s aki egyben felkészült javaslattevőként, végrehajtóként és ellenőrként meghatározó szerepet játszott az egyesület életében, miért nem hallgatták ki még tanúként sem a reklámszerződések kérdésében. Másban igen, de ott a nyilvánvalóan képtelen állításaira rá sem kérdeztek. Most azért nem látnak lehetőséget meghallgatására, mert egészségügyi állapota rosszabbodhatna, felizgatná a megjelenés. Miért nem lehet tanúként idézni Orbán Viktort? Akivel a biztonság kedvéért Torgyán József megbeszélte a reklámszerződéseket. Az FTC-nek volt gazdasági igazgatója, kézi vezérlésről tehát szó sem lehetett, az operatív ügyeket ő vitte, ő volt felelős a klub gazdálkodásáért. Miért nem hallgatták meg a Fradi ügyvédjeit, akik mellesleg a miniszterinél másfélszer nagyobb pénzt kaptak, hogy vajon ki fogalmazta a reklámszerződéseket? Ők nyilván tudták, hogy nem a politikai államtitkár, aki nem is jogász, és sok más dolga van. Torgyán József elmondhatta volna, hogy azért is abszurd a Szabadi, a magányos tettes koncepció, mert neki, mint miniszternek és klubelnöknek saját megbízottai voltak, akik eljártak a nevében és persze időnként saját nevükben is a Ferencvárosnál. Sokszor rejtve előlem. Személyi titkárai, továbbá kabinetfőnöke, nem is szólva titkárságvezetőiről.
(További döbbenetes részletek a Sport Plusz legfrissebb számában - fizessen elő, hogy a jövőben se maradjon le a legjobb történetekről!)