,,Ahol megvan a szándék a büntetésre, ott bizonyíték is akad.'' /kínai közmondás/










 



Kísért a múlt

 

Egy "elfelejtett levél": Levél Matolcsy Györgynek (2007. október 9.):
Nem jókedvemben írok Neked, hanem, mert kénytelen vagyok szóba hozni néhány múltbeli eseményt és a korrekció elkerülhetetlenségét. Nyilván nem tenném, ha nem lennék kitéve részetekről szüntelenül irritációknak és provokációknak. Az ún. polgári sajtó részéről (Hír TV, Magyar Nemzet, Ufi, Heti Válasz stb.), de még a nagyrészt a központi költségvetésből, közpénzekből finanszírozott alapítványaitok részéről is. A mai elszomorító közállapotok közepette első megközelítésben úgy tűnhet, nem is lenne szabad mindezt szóba hozni, hiszen ez akár a jelen helyzet mentegetésének és figyelemelterelésnek tűnhet.


A Szabad Európa, Szabad Ifjúság elnökségében

Hitelesen viszont csak jelenségek ellen lehet fellépni, mindegy, ki követi el. A jelen időszak sajnálatos jelenségeinek kiindulópontja ráadásul éppen az 1998-2002 közötti időszak. Az akkor elkövetett kormányzati "hibák", jogsértések (szerintem bűnök) voltak a kezdet. Ezekkel a csúnya lépésekkel a Fidesznek szembe kellene néznie, önvizsgálatot kellene tartania, le kellene vonnia a valódi tanulságokat. De semmiképpen nem lenne szabad azokkal a tettekkel ma is azonosulnia! Mert akkor milyen jogon bírálja a Fidesz ma azt, amit önmagánál nem? Sőt, mint látni fogod, amit sokan önmaguknál, tehát, ha az "ő időszakukban" történt, egyenesen magasztalnak. Ez a mentalitás nem csak nem erkölcsös, nem is hatékony. A két elvesztett országgyűlési képviselőválasztás e politika, kettős erkölcs stb. "eredményességét" jól mutatja.
A bilincsek elutasításával nem fér meg a bilincsek magasztalása vagy akár eltűrése. Attól függően: éppen kinek a kezében vannak a bilincsek.

a teljes levél letöltése pdf-ben
a Polgári Magyarországért Díj kitüntetettjei


Járai Zsigmond pénzügyminiszter "megakadályozott adóreformja":
Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepő hírről értesültem. Mindkettőt azért találtam különösen meglepőnek, mert az eseményeket annak idején közelről figyelhettem meg, sőt azoknak szemtanúja, sőt részvevője voltam. Nyugodtan állíthatom, hogy ezúttal - ha nem is a kisgazdákon, ahogy Járai panaszkodott, hanem - rajtam múlt, mi történik.
A kormány ülésein Torgyán József miniszter távollétében gyakran (főként) én vettem részt. Amire Járai Zsigmond utal, azon is én vettem részt és sikerrel próbáltam elérni, hogy a programunkkal ellentétes adóváltozásokra ne kerüljön sor. Akár reformnak nevezik, főleg persze utólag, akár nem.


Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter

a teljes cikk letöltése pdf-ben


A HÁLÓ:
Működésben az informális, rejtőzködő hatalom. Hálót vetnek, leszámolnak, lejáratnak, kiiktatnak, álcáznak. A HÁLÓ c. könyv kapcsán beszélgetés Verebes Istvánnal, Pikó Andrással, Csintalan Sándorral, Mayer Arankával.

A videón látható: Verebes István műsorvezető (Nap-kelte); Szabadi Béla volt államtitkár, volt országgyűlési képviselő (FKGP), a könyv írója; Pikó András, a Civil a pályán című műsor műsorvezetője; Csintalan Sándor volt képviselő (MSZP), a Hír TV műsorvezetője; Mayer Aranka operettszínésznő.
A "hírekben szerepelnek": kormány, vidékfejlesztés, mezőgazdaság, minisztérium, koalíció, Fidesz, FKGP, MSZP, szocialista párt, MDF, KDNP, bírósági tárgyalás, letartóztatás, házi őrizet, lejáratás, leszámolás, bilincs, póráz, államtitkár, hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás, forgatókönyv stb.


Hol van Deésy Géza? Miért hallgatott és hallgat a Miniszterelnöki Hivatal?:
Döbbenten ültem a televízió előtt. Deésy ugyanis a szerb miniszterelnök előző napi meggyilkolására utalt. Zoran Djindjič lelövését már akkor a zimonyi klánnak tulajdonították, melynek vezetője korábban szívességeket tett a szerb miniszterelnöknek, aki viszont ígéretét a maffia "zavartalan" működésére nem tartotta be, ezért kellett elpusztulnia. Vagyis: Deésy tehát még egy ilyen durva fellépést sem zár ki, ha nem viszonozzák a segítségét. Deésy tehát üzent a Miniszterelnöki Hivatalnak, hogy "bizonyos ígéreteit" jó lesz, ha betartják. A három "kiváló", magukat külön-külön és együttesen is "oknyomozó újságírónak" tartó riporter hallgatott. Sőt Forró szépen megköszönte, bár nem mondta, mit, nyilván a beszélgetést. A gondolatok persze tovább jártak a fejemben. Deésy tulajdonképpen megerősítette Torgyán verzióját, hogy korábbi akciójához a mai kormányoldalnak is lehetett némi köze. Megtudjuk-e, kinek és miben segített Deésy?  Ki és mit ígért neki? Mert csak kellett, ha így eltűnt és jele nincs annak, hogy keresnék.


Az "eltűnt" Deésy Géza

a teljes cikk letöltése pdf-ben


Kalandra vágyik? Gondtalan az élete? Utazzon az OTP Travellel! Feljegyzés Dr. Diós Erzsébet bírónő részére

Tárgy: További észrevételek a 2002. február elsején kelt vádirat utazásokra vonatkozó megállapításaihoz

A jegy most sincs meg, de a Swissair igazolást adott a költségekről. Eszerint az én repülőjegyem ára 1.016.970 Ft. volt, míg Sulyoké 618.260 Ft. Vagyis: csaknem félmillió forinttal kevesebbe került a jegyem, mint a szingapúri úttal paraméterei alapján összehasonlítható vietnami. A különbség nemcsak az árban van, hanem a jegybeszerzőben is. A drága vietnami jegyet - ami csak esetemben volt drága, Sulyoknál a "szokásos" -, az OTP Travel állította ki. Hogy miért szól az OTP Travel jegymásolata ennyivel magasabb összegről, arra normális magyarázatot nem lehet adni. Tény az, hogy Sulyok engedélyt kért, hogy ne az OTP Traveltől, hanem közvetlenül a Swissairtől rendeljen jegyet. És ekkora különbség adódott. Kár, hogy Sulyok, aki az utazási költségelszámolásért felelős volt, az OTP Travel megbízásáról, személyi kötődéseiről, érdekeltségeiről és árairól, további az utazási iroda irreális hasznának a személyemre történő elszámolásáról nem mond semmit.


Az OTP Travel

a teljes cikk letöltése pdf-ben


Mecénások a kettős mérce fogságában. Ferencváros - Újpest (1. rész):
A magyar labdarúgást mecénások tartják fenn - állapította meg igen bölcsen és a mecénásokra nézve elismerően az egyik bulvárlap még 2003-ban. Ezúttal nem zárta ki a finanszírozásból az állami cégeket, ami nem csoda, mert a nagy adományozóról, a Szerencsejáték Rt.-ről ír. De egyébként is csak akkor szokta (ez a lap is) az állami cégek szerepét helyteleníteni, ha a Ferencvárosról van szó.
A teljes cikket a fényképekkel és az UTE elnökségi tagjait az alábbi linkekre kattintva tudja megtekinteni:

a teljes cikk letöltése pdf-ben
az UTE elnökségének tagjai

 

Mecénások a kettős mérce fogságában. Ferencváros - Újpest (2. rész):
"Felfedezik" Újpestet a nagyvállalatok:

Az előző cikk folytatása.


Lányi Zsolt tb. elnök (UTE)

a teljes cikk letöltése pdf-ben

 

Mecénások a kettős mérce fogságában (3. rész)
Politikai beavatkozás az Újpestnél: csak a kiugráskor?
A 2002-ben hivatalba lépett új kormánynak valamit kezdenie kellett azzal, ami az Újpestnél történt. És valóban: valamit kezdett is. Ahogy lenni szokott, semmit nem tett a helyére, ennek akarásáig sem jutott el. Nem vonzotta az elvszerű fellépés, mert az arra kötelezhetné őt is, hogy minden klub és általában a sport finanszírozása ilyen alapokra kerüljön.
Nem a politika részvétele vagy befolyása zavarta a sportban (sportfinanszírozásban), hanem a kisgazdáké. A politika egyébként értelemszerűen mindig benne volt és benne lesz a sportban. Más kérdés persze ennek mértéke és a szakmai érdekekkel való összhangja vagy annak hiánya. Tűrhetetlen, ha politikai küzdelmeket visznek bele a sportba, amikor a sport érdekében tett önzetlen és ráadásul törvényes erőfeszítéseket kriminalizálnak, bárkit ilyen koncepciós alapon meghurcolhatnak. A politika fojtó ölelését érzékelteti, hogy nem volt olyan szakmai vezető, aki féltve a sportot, megszólalt volna mellettem.


Hajrá MDF! Hajrá FTC!

a teljes cikk letöltése pdf-ben
Boros Imre utasítása - a levelek letöltése pdf-ben

 

Mecénások:
Mecénások: a kettős mérce szerint. És egy "alkusz", sorsok kufára. Kóródi Mária, az év fő támogatója. Deésy Géza, "koronatanú". Szabadi Béla, a "milliárdos károkozó". Mandur László, a parlament alelnöke, a sokoldalú mecénás. Gyurcsány Ferenc, miniszter és miniszterelnök. Lamperth Mónika, belügyminiszter, aki az MLSZ rendszámát intézi.

A videón látható: Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter, az Év Támogatója; Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, a Nap TV producere; Alessandro Sansa, a LEN igazgatója; Szabadi Béla, a Fradi volt elnökhelyettese, vádlott; Deésy Géza "koronatanú" és "alkusz" (aki ismeretlenül is nyilatkozik rólam); Forró Tamás műsorvezető (Nap TV), aki úgy tudja: börtönben vagyok (holott sűrűn megjelenek stúdiójukban); Fekete Gy. Attila, Bartus László riporterek; Juhász Ferenc honvédelmi miniszter; Betlen János műsorvezető (Nap TV), a "hír" helyreigazítója (elnézést nem kér);  Gyurcsány Ferenc, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, majd miniszterelnökként is; Mandur László országgyűlési képviselő (MSZP), az országgyűlés alelnöke, az úszó eb és a futball eb nagy támogatója; Pálffy István hírolvasó (MTV); Diós Erzsébet bíró; Korompai Nicolette tanú; Gojkó Dóra ügyvéd; Lakat T. Károly főszerkesztő (Nap TV); Lamperth Mónika belügyminiszter, a rendszám adományozója és részben a felszerelője; Bozóky Imre, az MLSZ elnöke
A "hírekben szerepelnek": Rogán Antal országgyűlési képviselő (Fidesz), Deésy Géza egyik beszélgetőtársa; Torgyán József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (FVM), a Ferencváros volt elnöke; a Miniszterelnöki Hivatal meg nem nevezett "egyik vezetője"; Orbán Viktor volt miniszterelnök


Munkában az állami mecénások:
Zavartalanul működnek az állami mecénások. Az ideológia sem zavaró: minden változhat, a futballt is érdemes lesz közpénzekből támogatni.
Horn Gyula és Lakat T. Károly a Fidesz és az MSZP különbségéről. Deklaráció a közpénzekről. Lakat követeli az úszósport nagyobb támogatását.
Asztalitenisz Benedek Fülöp FVM államtitkár elnöksége alatt: Bátorfi Csilla trikóján állami cégek reklámjai, mellein az AMC kiváló magyar termék logója, a Paksi Atomerűmű sziluettje, hasán a Szerencsejáték Rt.
Mandur László fogadása és nyilatkozata a parlamentben. Demszky Gábor és Kósa Lajos egymás után büszkélkedik. Állami cégek (Malév, Vízművek, Turizmus Rt.) vezetői-szponzorai hitet tesznek a sporttámogatás mellett.
Nagy a sürgés-forgás: 160 milliárd forintot (!) ad az állam (mégis) a futball eb-re. Gyárfás az ördöggel is cimborálna. Régi és új személyiségek nyüzsögnek. Kisteleki István, az MLSZ elnöke hitet tesz Gyárfás Tamás mellett.

A videón látható: Horn Gyula országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök, az MSZP volt elnöke; Lakat T. Károly, a Nap TV főszerkesztője, vasárnapi műsorvezető; állami szponzorok logói: Paksi Atomerűmű, Szerencsejáték Rt., Kiváló Magyar Élelmiszer (!); Bátorfi Csilla sportoló; Mandur László országgyűlési képviselő (MSZP), a parlament alelnöke; Tímár Gyula, a Vegyépszervezérigazgatója; Bánáti János ügyvéd; Cseh László sportoló; Demszky Gábor (SZDSZ), Budapest főpolgármestere; Kósa Lajos országgyűlési képviselő (Fidesz); Ruza József, az úszók főtitkára; Gyárfás Tamás, a Nap TV producere, a MÚSZ elnöke, a MOB sajtóbizottságának elnöke, legújabban a magyar-horvát futball eb szervezőbizottságának elnöke; a Vadász Terem; Ábrahám Attila államtitkár; Gönczi János, a Malév vezérigazgatója; Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója; Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója; Zlatko Markovic, a horvát szervezők részéről; Nyilasi Tibor volt edző és labdarúgó; Bozóky Imre, az MLSZ leváltott elnöke, az eb szervezőbizottságának tagja; Kisteleki István, vállalkozó, majd az MLSZ új elnöke is,; Páncsics Miklós olimpia bajnok, labdarúgó, az FTC Labdarúgó-Kft. volt ügyvezetője és mások.
A "hírekben szerepelnek": Fidesz; MSZP; autópálya; sport; támogatás; szívügy; kormány; elosztás; pénz; költségvetés; parlament; közpénz; közügy; adó; futball; sportnemzet; úszó; eb; Benedek Fülöp; FVM; Agrármarketing Centrum; mell; Budapest; Debrecen; nemzeti ügy; Hajós Alfréd uszoda; MLSZ; liga; pályázat; sportdiplomácia


Magyarország összefog:
Furulyás János a futballhoz még ragaszkodik. Magyarország összefog. A politika is, a mecénások összefognak: csak együtt sikerülhet. De mi? Nincs futball, nincsenek pályák, igaz, a miniszterelnök, most úgy látja: a profi futball nemzeti ügy, közpénzből kell fejleszteni. 160 milliárdot ad a kormány, lehet költeni. Mindenki részt akar venni. Nyüzsögnek, tolonganak, kutyát cserélnek és nyilatkoznak. Mandur László a futballban ugyanúgy otthon van. Schmitt Pál lelkendezik. Gyurcsány Ferenc ellágyul. Az ötvenes éveket idéző (társadalmi) reklámok: fellép az elit. Egy megvalósult nagykoalíció.

A videón látható: Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök; Ivo Sanader horvát miniszterelnök; Gyárfás Tamás producer, a szervezőbizottság elnöke; Lamperth Mónika belügyminiszter; Ábrahám Attila, a sportért felelős államtitkár; Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, EP-képviselő, a MOB elnöke, a NOB protokollfőnöke; Albert Flórián, aranylabdás labdarúgó; Dunai Antal volt labdarúgó; Détári Lajos volt labdarúgó; Nyilasi Tibor volt labdarúgó; Tímár Gyula, a Vegyépszer elnök-vezérigazgatója; Páncsics Miklós volt labdarúgó; Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere;  Finta József építész; Davot Suker volt horvát labdarúgó; Kisteleki László, az MLSZ elnöke; Mandur László, a parlament alelnöke (MSZP); Deutsch Tamás volt sportminiszter, országgyűlési képviselő (FIDESZ); Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója; Boross Péter volt miniszterelnök (MDF); Helmeczy László ügyvéd, az MLSZ alelnöke; Bozóky Imre ügyvéd, az MLSZ volt elnöke, a szervezőbizottság tagja; Sepp Blatter, a FIFA elnöke; Lennart Johansson, az UEFA elnöke; Újhelyi István államtitkár, országgyűlési képviselő (MSZP); Horn Gyula volt miniszterelnök; Tarlós István, a III. kerület polgármestere (független);  Szenes Iván zeneszerző; Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, a XII: kerület polgármestere, országgyűlési képviselő; Stumpf István volt kancelláriaminiszter; Kiss Péter kancelláriaminiszter; Simon Gábor országgyűlési képviselő, választmányi elnök (MSZP); Világosi Gábor, a parlament alelnöke (SZDSZ); Grosics Gyula, az aranycsapat kapusa; Furulyás János, az FTC lemondott elnöke, a labdarúgó-rt. elnöke, pulik, dalmaták és sokan mások.


A mindenoldalú válságról és annak kiindulópontjáról - A Szabadi-ügy politikai indíttatása, célja, eszközei és következményei:
A Nap-kelte 2006. október 18-i adásában ügyvédem, Bárándy György fontos megállapítást tett. Eszerint ügyemmel olyan negatív folyamatok kezdődtek, amelyek egyenes következményeként tapasztalhatjuk a politika szétzüllését - és hadd tegyem hozzá - a gazdaság, a gazdaságirányítás, az államháztartás stb. válságát. Ügyem volt a kiindulópont. Bárándy György leszögezte: "ez volt az origója a romlásnak." A műsorvezető csodálkozott és kételkedett, a megállapítást azzal intézte el, hogy eddig erre nem gondolt, de mindenesetre érdekes a felvetés. Szerintem ez a riporteri válasz és tájékozottság önmagában indokolja, hogy kibontsam a megállapítást, és hogy e lényegi kérdéssel a politika és a sajtó foglalkozzon.

a teljes tanulmány letöltése pdf-ben
Nap-kelte: Új erőre kapott. (Verebes István, Szabadi Béla)


A tanulmány további utóélete I.: A szólás szabadsága és a szólásszabadság. Nincs párbeszéd, hiába akarja az egyik fél:

Tisztelt Győrffy Úr!

A szólás szabadsága 2006. október 29-i adásában, ahol beszámoltak a magyar-orosz agrárkereskedelemről, a tájékoztatás meglehetősen egyoldalúra sikeredett. A rendszerváltás utáni 16 évet tulajdonképpen egy kalap alá vették és Antallék idétlen  politikájával jellemezték a további évek fejleményeit, holott azok nem voltak homogének. Kimaradt a műsorból - a felvezetőből is, nem csak Gráf úr diadalmas elbeszéléséből (diadaljelentéséből) - az a két és fél év, amikor szerény személyem sokat tett a kapcsolatok helyreállítása érdekében. Ezirányú erőfeszítéseimet az orosz fél a legmagasabb (miniszterelnök-helyettesi, sőt miniszterelnöki) szinten elismerte. Az eredmények a külkereskedelmi statisztikai évkönyvből is kiderülnek.

a teljes levél letöltése pdf-ben

A helyreigazítást megígérik - minden konkrétum nélkül:

Tisztelt Szabadi Béla!

Köszönettel vettük levelét és a mellékelt anyagot; amint lehetőségünk lesz rá, műsorunkban visszatérünk a témára.
A jelenlegi belpolitikai helyzetre való tekintettel azonban - nyilván megérti pillanatnyilag nem tudunk időt szakítani a téma újbóli feldolgozására.
Budapest, 2006. november 2.
Megértését kérve, tisztelettel:
Szente Dániel
szerkesztő


Küzdelem az ígéret betartatásáért:

Tisztelt Szente Dániel!

Köszönöm válaszukat, amit azonban nem egészen értek. A jelenlegi belpolitikai helyzetre adható egyik válaszként mondta el Gráf József úr felemás tájékoztatását. Az egyoldalúságot - ahogy megírtam - el lehetett volna kerülni, így a téma újbóli napirendre tűzését is.  De ha mégsem így történt, a közlés leadása miatt most aktuális a helyreigazítás.  Ezért mindenképpen kérem, hogy jelöljék meg ennek dátumát.
Budapest, 2006. november 2.
Tisztelettel: Dr. Szabadi Béla

 

Győrffy Miklós főszerkesztő úrnak

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Kénytelen vagyok visszatérni 2006. október 30-i levelem helyreigazítási kérésére, aminek Önök - igaz, konkrét időpont megjelölése nélkül - helyt adtak. A halasztás oka a belpolitikai helyzet volt, amiért megértésemet kérték. Azóta a történelmi dátumokon túlhaladtunk, ideje lenne visszazökkenni a mindennapi kerékvágásba és főleg az érdemi ügyekhez. A magyar mezőgazdaság kérdései ezek közé tartoznak, a szükséges megnyugváshoz, de a helyes jövőképhez is a múlt kiegyensúlyozott ábrázolása szükséges. (A múltat egyébként nem én hoztam szóba, hanem Gráf úr és a műsor háttéranyagának összeállítói. A sikerpropagandával és a visszafelé mutogatással a gazdákat csak hergelni, elidegeníteni lehet.)
A  korrekció és a "szólás szabadsága" érdekében ismételten kérem, hogy lehetőleg e hét végén a kérdések árnyalt megvilágítására kerüljön sor. Számomra a szólás szabadsága azt jelenti, hogy szabad a szólás, de legalább a szükséges helyreigazítás legyen szabad.
Válaszát várom.

Budapest, 2006. november 9.

Tisztelettel: Dr. Szabadi Béla


Még egy "találkozás" Győrffy Miklóssal - ez is eredménytelen:

Győrffy Miklós főszerkesztő úrnak

Kedves Győrffy Úr!

Hetekkel ezelőtt helyreigazítási kérelemmel fordultam Önhöz, aminek helyt adott, de a sűrű események miatt nem jelölt meg időpontot. (Azóta téma is alig van, de máig sem adtak lehetőséget a korrekcióra...) Most újabb helyreigazítási javaslatom van, hiszen az MTV honlapján ott virít az az MTI közlemény, amit az MTI már korrigált. Ez a hír a miniszteri jutalmakról és személyem ezzel való ízléstelen és alaptalan (ténybelileg is hibás) összekapcsolásáról szól. Emiatt Gál J. Zoltánnak levelet írtam és kísérőlevéllel számos politikusnak és médiumnak elküldtem. Ez utóbbiak közül többen helyesbítést jelentettek meg.
Megelőzve az újabb hibát, Önnek is elküldöm e két levél másolatát. Tájékoztatás és helyreigazítás céljából. Nehogy úgy legyen, mint a magyar-orosz agrárkapcsolatok hibás bemutatásánál, amikor nem tájékozódtak előre - mindössze az aznapi Nap-keltét kellett volna nézniük - és később pedig "idő hiányában" halogatták (és még mindig halogatják) a múlt helyes bemutatását. Még mindig úgy tudhatja a néző, hogy 16 éve semmi nem történt volna a magyar-orosz agrárkapcsolatokban, most viszont valamiféle korszakváltás tanúi lennének.
Budapest, 2006. december 14.

Üdvözlettel: Dr. Szabadi Béla


A tanulmány további utóélete II.: Sirman Ferenc hozzám intézett levele (2006. november 9.):
A levelében és a mellékelt dokumentumban leírtak alapos tanulmányozása után az a véleményünk, hogy az FVM vezetői a felsorolt ügyekben nem érintettek.

a teljes levél letöltése pdf-ben

Válaszom Sirman Ferencnek (2006. november 10.):
Újból javasolom tehát, hogy a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés korábbi időszakáról, az intézkedésekről, az akkori stratégiáról és a mai stratégiáról, arról, mit vettek át tőlünk stb. a nyilvánosság előtt beszéljünk. Erre az első alkalom A szólás szabadsága lehetne, amiben Gráf miniszter úr és a háttéranyag készítője egyaránt tagadták, hogy az orosz-magyar agrárkapcsolatokban az elmúlt 16 évben bármilyen pozitívum történt volna.

a teljes levél letöltése pdf-ben


A tanulmány további utóélete III.: Témajavaslat a HVG-nek (2006. november 12.):
Volt földművelésügyi politikai államtitkárként és FTC-elnökhelyettesként írok Önöknek. Szeretném, ha hosszú évek kényszerű hallgatása után rajtam keresztül végre nyilvánosságot kapna: azokban az években mi történt valójában a mezőgazdaságban és a vidékfejlesztésben, milyen stratégiára támaszkodtunk, mi valósult meg belőle, milyen eredményeket értünk el? Mit tudnak felmutatni a tárca későbbi vezetései: programban, koncepcióban, szerkezetváltásban? Igaz-e, hogy "elhanyagoltuk" az orosz ag-rárkapcsolatokat? Valójában ki hanyagolta el?  Ki szúrta el a Sapard-felkészülést? Arról is szó esne: mi lett azzal a 192 milliárd forinttal, amelyet az Orbán-kormány számtalan fejlesztési projekt megvalósítására átutalt az FVM költségvetésébe? Mi lett a pénzzel és a projektekkel?

a teljes levél letöltése pdf-ben



Levél a Hírszerzőnek (2006. november 13.):
Más munkastílusban talán jobb és összefüggőbb stratégiát tudott volna az agrárkor-mányzat készíteni. Bár ki tudja? Persze nem kellett volna nagyon megerőltetnie magát, csak elő kellett volna vennie a 2001. évi agrár- és vidékfejlesztési stratégiát. A felké-szülést segítette volna és ma is segítené, ha a múltat nem címkézni akarnák, hanem ar-ról vitatkozni. A vitára és a társadalmi egyeztetésre való hajlandóság általában is sok-kal gyengébb, mint a visszamutogatási készség. Az sem számít, hogy ezzel a gazdákat megnyerni nem lehet, hergelni viszont annál inkább.

a teljes levél letöltése pdf-ben

 

A Hírszerző cikke (2006. november 14.):
Uniós hivatalnokok jelezték: elégedetlenek Magyarország vidékfejlesztési tervével. Írásunkra reagált Szabadi Béla, az Orbán-kormány volt mezőgazdasági és vidékfejlesztési államtitkára.

a teljes cikk letöltése pdf-ben


A tanulmány további utóélete IV.: az erdősítésről (2006. november 17.):
Előbb az egész ország volt lendületben, most pedig a vidékfejlesztés. Ez is eszünkbe juthat, ha elolvassuk a Népszabadság 2006. november 15-i írását - A természet is telepít erdőt, miért nem támogatják? -, a cikk nagy sikerekről tudósít. Olyanokról is, amelyek még be sem következtek. Az újság szerint ugyanis átadták a kétmilliomodik hektár erdőt, emléktáblával örökítették meg a jeles eredményt. Csakhogy 2006. május 31-én is csak 1.776,7 ezer hektár területet borított erdő, tehát messze lehetünk még a kétmilliótól. (Figyelembe véve, hogy évi 15-16 ezer ha telepítése jó eredménynek számítana.)

a teljes levél letöltése pdf-ben


Törvénytelenül a világ körül (Index, 2000. november 10.):

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium attól az utazási irodától vásárolja a külföldi utak repülőjegyeit, amelynek jogi képviselője Torgyán Attila, Torgyán József miniszter fia.
Interjú Sulyok Ferenccel, az FVM Nemzetközi Főosztálya vezetőjével.


Sulyok Ferenc

a teljes cikk megtekintése

 

Szabadi Béla: "Hogy lehetett ebből ügy?" (Magyar Hírlap, 2004. január 9.):
Ilyenformán teljes félreértelmezése az eseményeknek, hogy Orbán Viktor szabadította volna rá az országra Torgyán Józsefet. És ahogy mondják: Szabadi Bélát. Fordítva történt: Torgyán nélkül Orbán nem lett volna miniszterelnök, tehát Torgyán szabadította rá a Fideszt az országra, a kisgazdapártra, saját magára és - sajnos - rám is. Hogy miért pont én lettem az áldozat? A tét a kisgazdapárt eltüntetése és a minisztériumok, valamint költségvetésük "átvétele" volt. Ehhez egy "zászlóshajó", az FVM megcélzása kellett. Torgyán megtámadása azonban kockázatos volt: nem lehetett felmérni valós visszacsapási potenciálját. Emellett lehet, hogy a kisgazdák ebben az esetben felsorakoztak volna mögötte. Én voltam Torgyán bástyája, tehát rajtam keresztül lehetett őt sarokba szorítani, a pártot szétverni.

a teljes cikk megtekintése

 

Megjelent:
KÉNYSZERPÁLYÁK, TÉVUTAK

Vásárlás:

Megjelent:
 
 
Vásárlás:

Megjelent:
A HÁLÓ - Két leszámolás
Vásárlás:
 
 
     
(c) 2007. Minden jog fenntartva.